Üdvözöllek, Topp Attila vagyok, arany fokozatú ingatlanszekértő, hitelközvetítő. 6 éve foglalkozom ingatlanértékesítéssel Dunaújvárosban és a környékén. 2016 óta több, mint 600 millió forint felett forgalmaztam használt lakóingatlanokat, valamint építési telkeket. Pályafutásom során több mint, 100 embert képviseltem ingatlan tranzakciókban eladó vagy vevő oldalon.
Minden megbízásomat úgy kezelem, mintha a saját ingatlanomat kezelném. Ebből kifolyólag ügyfeleimet olyan tanácsokkal látom el, amit saját magam is tennék az adott helyzetben.
Az emberek egy része gondolja, hogy könnyű eladni saját ingatlanjukat. Ideális esetben igazuk is van de sokszor előfordul hogy csak hónapokkal később derülnek ki a hibák, hiányosságok, ami súlyos károkat okozhat az ember életében. Viszont legtöbb tulajdonos, mikor meghozza a döntést, hogy szeretné lecserélni a lakását vagy házát nem tudja hogy fogjon hozzá, nincs idejük, talán félnek is a kellemetlen helyzettől.

Több mint 6 éves tapasztalattal, abban segítek az embereknek, hogy felesleges bonyodalmak nélkül tudják leváltani a ingatlanjukat és megtalálják a számukra otthont. Ideális szakemberként, igazi bizalmasként korrekt és minőségi munkával segítem az út során az ügyfeleimet!

Mottó: „ JÖVÖK, MEGYEK, ELADOK ! ”
2400 Dunaújváros , Dózsa György út 4/ C 1 emelet (Tojásház)
Hétfő-Péntek 9-17

They Told About Me

10 points
ÉRTI A SZAKMÁJÁT UDVARIAS KÖRÜLTEKINTŐ
Panka István
10 points
Kiváló,udvarias és elegáns fiatalember!
K. Z. Zsolt
10 points
Minden nagyon rendben volt
Tobak Géza
3 points
Nagyon jó kommunikációs készséggel bír, ami szimpatikus volt, de fév alatt egyszer sem jött teljesíteni az általa többször is ígért 3D videót a könnyebb/gyorsabb eladhatóság érdekében. Sosem kaptam konkrét visszajelzést arról, hogy ne reménykedjünk, mert valószínűleg "nem kell" az aktuális érdeklődőnek az ingatlan. Valamint elvileg azért kellett szerződnünk, hogy a rendszerben regisztrált érdeklődőknek meg tudja mutatni az ingatlant. Ehhez képest a nyakunkra hozott olyan embereket, akiket ő is aznap látott először, ráadásul úgy gondolom idő előtt kiadta nekik a pontos címünket és még Attila előtt értek oda hozzánk. Majd törtetően ragaszkodtak hozzá, hogy a házat nélkül is megnézik, ami nagyon kellemetlen volt számunkra, valamint nehezen is tudtunk megszabadulni tőlük. Napokig nem értették meg, hogy "mégsem" eladó az ingatlan (nekik nem). Emiatt a 2 dolog miatt én borzasztóan csalódtam ebben az egész rendszerben és nem csak Attilát, de egyetlen egy ingatlanközvetítő irodát sem javasolnék senkinek, mert az ügyvédi díjon kívül egy hatalmas pénzlehúzásnak gondolom a jutalékot, hisz ki tenni oldalakra én is tudom. :)
B. Evelin
9 points
Érdeklődő, figyelmes, rendkívül határozott, ami erre a feladatra , munkára kiváló!
Üstöki Attila Lászlóné
10 points
Korrekt tájékoztatást nyújtott.
Varga Tamás
10 points
Nagyon udvarias, megbízható!!
Tőkés Mihályné
6 points
A lakás eladással kapcsolatban Attila aktív volt. sajnos a pincesori pincével kapcsolatban hónapok óta nem kaptunk visszajelzést. Értem, h ennek az értéke alacsonyabb vs egy lakás, de nagyon meköszönném, ha újra megpörgetné a témát. Köszönettel: Várkonyi Bea
V. Beáta
10 points
Maximálisan elégedett voltam Topp Attila munkájával. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Köszönöm a munkájukat.
Androsovics József
10 points
Számomra nagy segítséget jelentett Attila felkészültsége, és őszintesége a döntésben. Köszönöm!
É. Melinda
10 points
Korrekt, segítőkész, gyors, szakszerű.
M. Zoltán
2 points
Nem töltöttek fel minden képet az ingatlanról, hiába jeleztem azt többször. Egyetlen egy érdeklődőt hoztak, majd közölték, hogy jelentkeznek. Nem történt meg az sem. Egyáltalán nem ajánlom!
J. R. Rozália
10 points
Stílusos öltözködés, jó meggyőző érvelés. Pontos időben való megjelenés miatt értékelem 10.-esre a személyét.
Szőke Imre Andor
10 points
Nagyon kedves, előzékeny. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Marczinka Józsefné
10 points
Szele Zoltán kollèga is megèrdemli a 10 pontot. Üdv, Medve Zsuzsa
D. M. Zsuzsanna
10 points
Azért mert ;kedves ,udvarias ,őszinte . Csak jót tudok mondani rólla. Természetesen 10 !!!!
Mohácsi Irén
10 points
Nagyon kedves, határozott, és meggyőző. Sikerben nagyon bízom mellyel igyekezett kitartásomat erősíteni. Ritka az ilyen ember . Nem csak munkáját EMBERSÉGÉT is 10-esel értékelném . Köszönöm.
Szalainé Tilinger Veronika
10 points
Kedves,segítőkész,korrekt fiatalembert ismertünk meg személyében.
Major-Vecsési Andrea
10 points
Kedves, segítőkész, jó kommunikációképesség, barátságos és pontos.
S. J. Margit
10 points
Segítőkész barátságos.
Bella Balázs

My Completed Courses

  • Social media real estate ads management
  • Creating a real estate market comparative analysis
  • Preparation of the energy certificate
  • Creating a real estate presentation video
  • General home advisor

From My Portfolio

for sale family house

Index image
10

for sale family house

Index image
7

for sale panel apartment

Index image
7