2021-ben megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretném magam kipróbálni egy számomra teljesen új munkaterületen. Szeretem a kihívásokat, szeretem a pörgést, kíváncsivá tesz az új ismeretek megszerzése. Ennek tudatában tettem fel a kérdést magamnak, hogy : mi is legyen az az új szakma, amit szívesen csinálok, ahol a magam ura lehetek, szakmai elismerésre tehetek szert és anyagi biztonságot nyújt.
Amikor megpihentem egy- egy hosszú, fárasztó nap után, szívesen vettem elő a telefonom, böngésztem az eladó ingatlanok sorát. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy igen, ingatlanközvetítő leszek!
A szakma mielőbbi elsajátításának érdekében azonnal jelentkeztem egy céghez, ahol nagyon sok új ismeretre tettem szert, amelyet azóta is bővíteni igyekszem.
A szakmát kihívásokkal telinek érzem, érdekesnek, ahol nincs két egyforma ügylet, nincs két egyforma ember sem. Úgy érzem, megtaláltam azt a területet, ahol “otthon” vagyok! Miért is szeretem a szakmám?
- mert szeretem a felelősséget, hiszen akkor segíthetek az embereknek, amikor nagy szükséget szenvednek! Bíznak bennem, egy egész emberi élet féltve óvott kincsét bízzák rám!
- Részese lehetek más embertársaim örömének, amit a vevő érez akkor, amikor segítségemmel megtalálja a családi fészket, ahol ezután mindennapjait élheti majd.
Osztozni tudok az eladó boldogságában, amikor lehetőséget kap a tovább lépésre.
- A munkám mind szakmailag, mind anyagilag elismerést kap, amely hozzájárul ahhoz, hogy a megbecsülés érzésével mást ne is tudjak csinálni!
3700 Kazincbarcika , xy utca
hamarosan nyitunk

Rólam mondták

10 pont
Nagyon korrekt, mindent teljes mértékben elmondott.,az egész értékesítési menetet, megértettem. Köszönöm.
Beri Lászlóné
10 pont
Kiválóan tájékoztatott minden opcióról az ingatlan eladásával kapcsolatban továbbá közvetlen volt és megnyerő ajánlom mindenkinek a segítséget!
Bodnár László
10 pont
Szuperul intéz mindent.
Tóth Zsolt
5 pont
Rábeszélt minket hogy nem kell előzetes értékbecslés és emiatt nem kaptuk meg a lakáshitelt. A bank talált egy hibat ami miatt nem kaptuk meg.
T. István
9 pont
Ami számomra fontos, hogy a megbeszélt időben pontosan jelent meg! Amennyiben megfelelően értékesíti az ingatlanomat természetesen jár a tíz pont.
Istenes Lajos
10 pont
Talpraesett, szakmailag felkészült, hiteles értékesítő, munkáját precizen és pontosan végzi. Szavahihető!
Kalinka Béla
10 pont
Mindent nagyon érthetően elmagyarazott!Köszönjük!
Doszpoly Lajos András
10 pont
Nagyon szimpatikus volt számunkra. A megjelenése bizalmat sugároz, és segítőkészsége a lakás vásárlásában sokat jelentett nekünk.
Boda Péter
1 pont
Lekezelő nagyképű csak a magáét akaró nő
Sirokiné Háromszéki Virág
10 pont
Korrekt
Gombkötő Dávid Sámuel
10 pont
Nagyon kedves ember!
Gyöngyösi Sándor
10 pont
T cim! Losoncziné Kun Timea?! Kedves aranyos ügyes munkàjàra ràtermett hölgy.10re értékelem nagyon szuper értékesitö.Megvagyok vele magasszinten elégedve .Tisztelettel": Flaskó Adrien
Flaskó Adrien
10 pont
Gyors, pontos, precíz.
Losonc Géza

Elvégzett képzéseim

  • Google Ads ingatlanhirdetések kezelése képzés
  • Ingatlanpiaci összehasonlító elemzés készítése
  • Energetikai tanúsítvány előkészítése
  • Általános otthontanácsadó

Kínálatomból

eladó családi ház

Index image
14

eladó családi ház

Index image
6

eladó lakás

Index image
6

eladó családi ház

Index image
12

eladó családi ház

Index image
15

eladó családi ház

Index image
21

eladó családi ház

Index image
15

eladó családi ház

Index image
13

for sale family house

Index image
21