For sale plot, DTK087035
Siófok, Kiliti

29,900,000 Ft

74,000 €

  • 5,574m²
Exclusive Contract

Eladó Siófok-Kilitin, 5574 nm külterületi szántó besorolású telek, a Tesco és autópálya közelében.

A rendezési terven Mk-á/L besorolást kapott.
(1)44 Az „Mk” jelű kertgazdasági területen - az „Mk-sz**” övezet kivételével -:
a./ az 1500 m²-nél nagyobb művelt telkeken egy – az (5) bekezdésben előírt feltételek fennállása esetén lakófunkciót is magába foglaló – gazdasági épület és egy terepszint alatti építmény (pince) építhető,
b./ az épületeket egyszerű tömeg- és tetőformával, hagyományos homlokzatképző anyagokkal kell megépíteni, az építmény legmagasabb pontja a 6 métert nem haladhatja meg.
c./ a terepszint alatti építmény alapterülete nem haladhatja meg a telek területének 10%-át.
d./ az övezetben gáztartály a közterület felől épület, vagy növényzet általi takarásában, illetve terepszint alatt helyezhető el.
e./ közterületi kapcsolattal nem rendelkező telkek esetében a közterületi kapcsolat céljából, telekhatár-rendezéssel nyúlványos telek is kialakítható, azzal, hogy a nyúlvány szélességi mérete legalább 4 méter kell, legyen, valamint a közszolgálati járművek közlekedéséhez szükséges űrszelvényt biztosítani kell. A nyúlvány területe, az újonnan kialakítható és a beépíthető legkisebb telekterület, valamint a beépítettség számításánál nem vehető figyelembe.
(2) Az „Mk-á” jelű kertgazdasági övezetben lévő telkeket kertészeti, gyümölcs- vagy szőlőműveléssel kell hasznosítani, és csak az így hasznosított telkeken szabad a műveléshez szükséges gazdasági épületet elhelyezni.
(3) Az „Mk-gy” jelű kertgazdasági övezetben lévő telkeket gyümölcstermesztéssel vagy szőlőműveléssel kell hasznosítani, és csak az így hasznosított telkeken szabad a műveléshez szükséges gazdasági épületet elhelyezni.
(4) Az „Mk-sz” jelű kertgazdasági övezetben lévő telkeket szőlőműveléssel, az Mk-sz* jelű kertgazdasági övezetben lévő telket szőlő-, kertészeti, vagy gyümölcsműveléssel kell hasznosítani, és csak az így hasznosított telkeken szabad – kizárólag a szőlőművelést, szőlőfeldolgozást, bortárolást vagy borturizmust szolgáló – gazdasági épületet, Mk-sz* övezetben a műveléshez szükséges gazdasági épületet elhelyezni.
(5) Az „Mk” jelű kertgazdasági területen a „/L” jellel kiegészített jelű övezetekben lakófunkciót is kielégítő épület is elhelyezhető, ha
- a szennyvízkezelés a vízügyi és a környezetvédelmi hatóságok által elfogadott módon megoldott,
- a telek a (2)–(4) bekezdésben meghatározottak szerinti művelés alatt áll,
- a telek területe legalább 3000 m²,
- a telek beépítettsége nem fogja meghaladni a 3%-ot,
- az övezetben előírt mezőgazdasági művelési feltételek is teljesíthetők,
- megfelel az (1) bekezdésben előírt formai szabályoknak,
- 45a lakófunkciót kiszolgáló út céljára megtörtént a lejegyzés e rendelet 80. § -a szerint;
- 46a lakó épületet a meglévő, illetve a tervezett szabályozási vonaltól legalább 5 méterre, a szomszédos telekhatároktól, legalább 3 méterre kell elhelyezni.

Az ingatlan gyümölcsfákkal, szőlővel való beültetése után,  ideális hétvégi-hobbi teleknek, akár lakóingatlan építésére is.
A Balaton könnyű megközelíthetősége, és az elhelyezkedése miatt is ajánlanám figyelmébe.
A szomszédságában lévő házakban, életvitel szerűen élnek..

Amennyiben felkeltettem az érdeklődését, hívjon bátran.

Registration Number

DTK087035

Property Details

Sales
for sale
Legal Status
used
Character
plot
Type of Land
Developmental plot
Net Size
5,574 m²
Gross Size
5,574 m²
Plot Size
5,574 m²
Basement
values.realestate.pince.1
Electricity
On the street
Connected to Garden
yes
Storage
Independent

 

Dienes László
Dienes László

Credit Expert

From Our Office Listings - Balatonföldvár

for sale new construction apartment

Index image
18

for rent family house

Index image
25

for sale family house

Index image
26

for sale plot

Index image
17

for sale new construction family house

Index image
13

for sale family house

Index image
9

for sale vacation home

Index image
23

for sale new construction family house

Index image
10

for sale family house

Index image
24