Angyal Attila vagyok az Otthon Centrum - tanácsadói minősítő rendszerében - Dupla Gyémánt Otthonszakértői fokozatot elért és megbecsült munkatársa. A cégnél immáron 2012 óta, magában az ingatlanértékesítésben 2006 óta, az ingatlanszakmában pedig már a 2000-es évek legeleje óta tevékenykedem. Hosszú szakmai múltamban a szorgalmammal, a kitartásommal, a lelkiismeretességemmel, az ingatlanpiaci változásokhoz folyamatos alkalmazkodni tudó képességemmel és az ezzel járó szakmai-, és személyiségbeli fejlődni akarással párosulva tudtam mindig is az ügyfeleim maximális elégedettségét elérni. Eredményességemet jól mutatja, hogy csak az Otthon Centrumnál eltöltött idő alatt, már több mint 450 db tranzakcióban vettem részt, ami több mint 5 milliárd forintnyi ingatlanvagyon értékesítését jelentette, amivel a 2016-os évtől zsinórban hetedszer is a IV., Erzsébet utcai iroda legeredményesebb tanácsadója lettem. Az önálló munkavégzésemen kívül, az Otthon Centrum mint az ország legnagyobb és piacvezető hálózata által nyújtott technikai-, és munkatársi hátteret kihasználva, az eddig elért eredményeimet egyben „csapatjátékosként” is tettem. Mind az eladó ügyfeleim, mind pedig a vevő ügyfeleim minden igényét mindvégig maximálisan szem előtt tartva végzem nap mint nap a rám bízott ingatlanok értékesítését, a hőn áhított új otthon megtalálását, valamint az ezekhez szervesen hozzákapcsolódó és felmerülő igényként jelentkező – legyen az akár a jelzálog hitelezési vagy az ingatlanjogi tanácsadásként végzett - feladatok ellátását, ügyintézését is. Világéletemben mindig is emberekkel szerettem foglalkozni, a felmerülő problémáikat megoldani, segíteni nekik, így a munkámat már messze nem munkaként, hanem hivatásként élem meg, melynek mottója: Igazából nem csak ingatlanokat értékesítek, hanem főleg az emberekkel foglalkozom, akiknek az otthonteremtéssel kapcsolatos minden igényében, elképzelésében, álmának megvalósításában vagy az élethelyzetének megoldásában szeretnék a segítségére lenni !!! Ezzel a lelkesedéssel és hozzáállással várom minden kedves leendő ügyfelem megkeresését, legyen szó akár az otthona eladásáról, akár az új otthona megkereséséről és megtalálásáról vagy akár csak egy tanácsadás erejéig történő kellemes beszélgetésről.
1041 Budapest IV. kerület
, Erzsébet utca 51.
Hétfő - Péntek: 10-16, Szombat: zárva
They Told About Me
10 points
Schuppauer József
10 points
Péterfi Dániel
10 points
Pénzesné Lázár Márta
10 points
Télessy Géza
10 points
Kocsi László
10 points
Rácz Ödön
10 points
Buki Zoltán
10 points
Hacsáné Balogh Ibolya
10 points
Fricsi Anna
10 points
Gubis Pál
10 points
Sós János
10 points
Németh Lajos Lászlóné
10 points
Nikoletti László
10 points
F. Z. Edina
10 points
Dénes Pál
10 points
Szücs Márk
10 points
Sipos Katalin (Faragó Lászlóné)
10 points
G. Gabriella
10 points
Petka Katalin
10 points
Czinder Tamás
My Completed Courses
- Negotiation techniques
- Preparation of the energy certificate
- Creating a real estate market comparative analysis
- Self-knowledge
- Home expert master course